Remény altatóként

A pihenés-büntetés befejezéséről (ami egyúttal ennek a naplónak a lezárását is jelenti) beszélgetünk. Röviden.
"Most becsukom a szemem és úgy maradok reggelig!" Lassan én is ezt fogom tenni. Már csak hármat kell aludni!

Intim undor

Belefáradtam. Ma délelőtt egyre inkább rámtelepedett az érzés, hogy képtelen vagyok folytatni. Céltalanul teszek mindent, amit csak teszek, és így csupán a cselekvés fáradtságát érzem, semmi mást. Nincs semmi, amitől könnyebbé válnának a terhek: nincs semmiféle cél, ami elviselhetővé tenné a jelent valami boldog, vagy legalább reményteli jövőképpel. És mivel nincs célja a cselekedeteimnek, nem érhetők el apró részsikerek sem, amelyek olykor csillapítanák a fájdalmat.
Mit akarok szegénykétől voltaképpen? Mi a fenére vágyakozom olyan nagyon? Hiszen mindent megad nekem: beszélget velem, hallgat velem. Fontosak a testi örömök is?! Mégis? De hisz én magam is undorodom a testemtől. És nem elsősorban a külsőm a probléma (bár valószínűleg a Nóra egyedül marad azzal a véleménnyel, hogy szép testem van), hanem, hogy belül teljesen rohadok szét. A szervezetem úgy viselkedik, mint egy állatorvosi ló. Ha rákényszerítem, hogy ezt az ocsmányságot ő is megtapasztalja, akkor már beszélgetni és hallgatni sem fog velem szívesen. A hányinger mindig kontrollálhatatlanul tőr ránk, akár csak azok az érzetek vagy emlékmorzsák, amelyek kiváltják...

Szavak, csak szavak...

Egy hét múlva befejezhetem ezt a naplót. Ezzel együtt abbahagyom ennek a kapcsolatnak a dokumentálását is. Leveleket és SMS-eket fogok írni D.-nek, de paratextusokat nem gyártok többé. Lassan teljesen eltűnünk mögöttük.

Álmatlanság

A múltidézgetéssel, a távollevő D.-ről való szüntelen elmélkedéssel az a legnagyobb probléma, hogy – de persze ezt nem tudhatom biztosan, hiszen nem áll módomban kontrollálni az agyam ezirányú tevékenységét, és nincs lehetőségem az összehasonlításra sem, csak sejtem, hogy ez történik éppen – kezdek megalkotni egy teljesen fiktív D.-t, akitől aztán képtelen leszek megszabadulni. Ahogy négy évig szerelmes voltam egy olyan Annába is, aki végül már alig emlékeztetett arra a valós személyre, akiről mintázni véltem.
Egyébként döbbenetes, hogy D.-vel mennyi mindent halmoztunk fel ezalatt a rövidke idő alatt. "Hihetetlen intenzitású kapcsolat" – Emma egyszer ezt mondta róla. Szerencsére már nem kell olyan sokat kibírni. Mindjárt letelik a három hét büntetés, aztán "bemegyünk Jozef előadására, utána meg elmegyünk inni." Vigyük Jozefet is! Biztosan élvezné. Vagy mégsem.

Álmatlanság ellen

Drága Naplóm! Kurva sok időmet veszed el, baszd meg!
Az a baj ezzel a három héttel, pontosabban ezzel a háromhetes naplóírással, hogy lassan elkezdek az emlékeimből élni. És az emlékeimnek élni. Ez nem helyes. Olyan kevés szó esik ebben a naplóban az adott napról, és ha mégis, csak röviden, utalásszerűen. Az emlékezetemben bízok ennyire vagy tényleg ilyen rohadtul híján vagyok aktuális élményeknek, benyomásoknak? "A Napló pihenésre egy legkevésbé sem áptudét csávó saját emlékezetében leélt életét rögzíti egy teljesen ingerszegény környezetben. Az alvási zavarokkal küszködők számára nélkülözhetetlen olvasmány. Ára mindössze..." – itt most elakadtam. Mennyit kérjek érte példányonként?

Fáradtságot leleplező megnyugvás

D. – aki még véletlenül sem Júlia – azt írja: "Szóval ott ültünk ketten, mint két facér liba, jöttek is a fiúk, de büszke lehetsz rám, mindegyikkel nagyon bunkó voltam, úgyhogy gyorsan távoztak." Büszke talán nem vagyok Rád, de megnyugtattál! Megint kaptam egy kis haladékot...
Ma valahogy képtelen vagyok többet írni. Pontosabban képtelen vagyok valamiről írni. Egész nap valami furcsa, massza-szerű szomorúságot érzek. Még azután sem derültem jobb kedvre, hogy elolvastam D. – a tegnap tárgyalt nyavalyáim szempontjából valóban megnyugtató, ugyanakkor a húga miatt borzasztóan elszomorító – e-mailjét. Tőlem ráadásul vicces választ várt. Mulatságos dolgok nem jutottak eszembe, úgyhogy egy olyan levelet írtam neki, amit mintha az Ifjú Werther egy másodosztályú utánzatából téptem volna ki. Remélem szórakoztatónak találta.