"...csak a szív egy kicsit forróbban ég..."

Eszembe jutott, hogy ha Sanci nem érkezik meg akkor vasárnap (akire egyébként mérhetetlenül haragszom amiatt, hogy éppen azon a napon toppant be. a saját lakásába. micsoda szemtelenség! szegény Sándor... ennek a szerelemnek ő is áldozata. csodálom, hogy nem küldött még el a picsába), valahogy biztosan sor került volna rá, hogy elénekeljem D.-nek azt a két dalt, amit azon a hétvégén egyfolytában dúdoltam magamban. Ma meghallgattam mindkettőt. Hihetetlen, hogy ezek a bugyuta filmslágerek milyen iszonyú pontosak tudnak lenni.

Meglátni Magát, hallgatni szavát, becézni szavát, de jó.
Suttogni nevét, megfogni kezét, meglelni szívét, de jó.
A boldogsághoz nem kell frázis, szép színes szavak,
A néma vágy a legszebb vallomás.
A kis szívének halk titokban szívem súgja csak,
Hogy nem kell nékem senki, senki más.
Hogy csak Magát kerestem én a nagyvilágon át,
Elmondja azt egy rejtett kézfogás,
Egy édes pillanat, egy csók a fák alatt,
A néma vágy a legszebb vallomás.

Hát igen. Tele van frázisokkal és szép színes szavakkal, de tényleg erről van szó: nem beszélni, nem szeretkezni, csak hallgatni. A másik:

Két egyszerű kis röpke szó: szeretlek Téged,
És benne van, hidd el nekem, az életem,
A sorsom ez, akármi lesz: szeretlek Téged,
És ennyi vágy az nem lehet reménytelen.
Ezerszer is elmondanám: szeretlek Téged,
Hisz ez az én bolond szerelmem végtelen,
Szívem csak annyit kérek én, hogy halkan súgd Te is felém,
Két egyszerű kis röpke szó: szeretlek Én.

Igen: az én bolond szerelmem. D. az én bolond szerelmem, ezek szerint végtelen. D. az apeiron. Ezen jót nevettünk, amikor elmondtam neki. Már biztosan nem emlékszik. No, tovább:

Szelíden néz le ránk a hold, szerelmesebb tán sose volt
Még nyári éjjel, tele van száz veszéllyel.
Mi kell nekünk? Olyan kevés, lágy esti szél pár csillag és
Kettesben lenni.
Más nem kell semmi.

Nem attól ilyen pontosak ezek a dalszövegek, mert a szerelem mindig közhelyes? És közhelyessé teszi a legkiválóbb, legszellemesebb elmét is? Nem tudom kiverni a fejemből, hogy milyen hatással volt rám, amikor az István Pincében a hátam mögött az a részeg pali a szerelemről beszélt a kollégájának. Hihetetlen, hogy akkor, abban a pillanatban mennyire megérintettek azok az ezerszer hallott, ostoba mondatok, és hogy éppen egy ilyen idióta előadásában. Bár akár azt is mondhatnám, hogy autentikus volt az előadás. Persze az is lehet, hogy a szerelem annyira bonyolult és megfoghatatlan, hogy mindannyian csak ezekre a frázisokra vagyunk képesek. Vagy annyira jelentéktelen – ahogy Barthes mondja –, hogy hatalmas erőfeszítésekkel sem jutunk messzebb. Így vagy úgy, a szerelem szellemi egyenlőséghez vezet.