Éppen D.-vel SMS-ezek. Tegnap újra elkezdtünk csevegni. Lehetséges, hogy minden megint a régi lesz?
Annyi úgy hiszem változott, hogy kifelé, a másik irányába nyugodtabbnak mutatjuk magunkat. Tartózkodóbbak lettünk. Én egészen biztosan, de úgy érzem, D. is. Aggódom emiatt. Talán egészségesebbek voltak a dührohamai, a hirtelen hisztik, a segélykérő üzenetek. Most valami nyomasztó, belül csendesen sorvasztó szomorúságot vélek felfedezni az üzeneteiben.
Nagyon szeretném, ha javulna kicsit a kedélyállapota. Megígértettem vele, hogy ezen a héten nem törődik az egyetemmel. Rengeteg fáradtságot és bánatot okoz neki, miközben pontosan tudja, hogy csak intézményesített ürességről van szó. Szükséges rossz? Inkább szükségesnek mondott felesleges. D. mégis komolyan veszi, talán bizonyítási kényszerből, talán egészen más okból, nem tudom. Nem lenne szabad, bármi készteti is erre. És erről éppen én prédikálok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése