kedd, november 6

Megtisztulás a kiszolgáltatottságban


Érdekes, hogy miközben D. talán a fizikai magatehetetlenségtől retteg a leginkább, addig én korábban hosszú hónapokon – vagy talán éveken – keresztül azt fontolgattam, hogy miképpen lehetne valakit túljuttatni a félelem érzésén, miközben teljes mértékig korlátozzuk a mozgásszabadságát. Vízió egy hosszú hetekre szorosan az ágyhoz kötözött emberről, aki magatehetetlenségében már csak a szeretetet érzékeli. Ezek a történetek mindig könnyes és véres véget értek.
Egy test tökéletes és fájdalommentes birtokbavétele csak a szellem előzetes korlátozásával lehetséges, azt hiszem. Vagy még úgy sem. Nem véletlen, hogy éppen A maconi gyermek erőszak epizódja, az Anna és a farkasok hármas bűnténye és Shylock kivégzése az Alföldi-féle Velencei kalmárban volt az a három jelenet, amely értelmezhetővé tette számomra a katarzis fogalmát. Mindháromszor odakötöztek ahhoz az ágyhoz. Ez volt az a három pillanat, amikor úgy volt alkalmam megtapasztalni a magatehetetlenséget, hogy az maga volt az elméleteimre vonatkozó reflexió. Az erőszakról egészen az Anna és a farkasokig csak a cselekvő oldaláról gondolkodtam.

Nincsenek megjegyzések:

 
Clicky Web Analytics