Érzelembirkózás

Egy hete, amikor életemben valószínűleg a legközelebb kerültem ahhoz, hogy megbolonduljak, egy hete, amikor azt hittem, hogy végleg fel akarja számolni a kapcsolatunkat, amikor emiatt pánikba estem, akkor a két-két sírást összekötő viszonylag tiszta pillanataimban mindig arra gondoltam, hogy ennél bármi jobb lenne. Bármi. Még az is, ha csak havonta vagy évente találkoznánk, de köszönnénk egymásnak, beszélgetnénk. Ma azt szeretném, ha belehalnék ebbe a három hétbe...
Elismerem: ezek a félelem szavai. Talán kicsit túlzóak is. De tényleg borzasztóan rettegek attól, hogy lelepleződöm önmagam előtt. Hogy csak szerelmes akartam lenni, és nem számított, kibe. Hogy azt hazudhassam magamnak: tudok még szeretni. Pontosabban, hogy bebizonyítsam: képes vagyok még eljátszani egy romantikus szerepet. De miért tettem volna ilyet?! Hisz undorodom az érzelmek ilyen irányú és ilyen intenzitású megnyilvánulásaitól! Ennek a naplónak – egy pozőr pótcselekvésének – a segítségével talán végre kiderül, hogy mi történt tulajdonképpen. Legalábbis, ha őszinte leszek.
No igen. Ez a legnehezebb. Tudom, hogy meg fogom mutatni D.-nek, de nem emiatt. Hanem, mert az önmagamnak való hazudozást nem leszek képes megakadályozni. Valami arra kényszerít, hogy ragaszkodjak ehhez a szerelemhez. Akkor is, ha elviselhetetlenül megkínoz, mert őszinte, és akkor is, ha elviselhetetlenül megkínoz, pedig csak egy modoros hazugságáradat.
Persze attól is rohadtul tartok, hogy szeretett egy kicsit, és ez a három hét elég lesz számára ahhoz, hogy kiölje magából ezt az érzést. Olykor már ezen a héten is nagyon hidegen viselkedett... Erős és makacs lány. Azt hiszem, képes elbánni az érzelmeivel is.
Igen, azt szeretném, ha ő is belerokkanna ebbe a 21 napba. Azt kívánom, hogy elviselhetetlenül rossz legyen nekünk, különben leköphetjük magunkat az elmúlt két hónap szenvelgése miatt. (Egyszer azt álmodtam – vagy talán csak bevillant –, hogy leköpött. Biztos, hogy néha tényleg szívesen megtenné.)