szombat, november 3

Intim undor


Belefáradtam. Ma délelőtt egyre inkább rámtelepedett az érzés, hogy képtelen vagyok folytatni. Céltalanul teszek mindent, amit csak teszek, és így csupán a cselekvés fáradtságát érzem, semmi mást. Nincs semmi, amitől könnyebbé válnának a terhek: nincs semmiféle cél, ami elviselhetővé tenné a jelent valami boldog, vagy legalább reményteli jövőképpel. És mivel nincs célja a cselekedeteimnek, nem érhetők el apró részsikerek sem, amelyek olykor csillapítanák a fájdalmat.
Mit akarok szegénykétől voltaképpen? Mi a fenére vágyakozom olyan nagyon? Hiszen mindent megad nekem: beszélget velem, hallgat velem. Fontosak a testi örömök is?! Mégis? De hisz én magam is undorodom a testemtől. És nem elsősorban a külsőm a probléma (bár valószínűleg a Nóra egyedül marad azzal a véleménnyel, hogy szép testem van), hanem, hogy belül teljesen rohadok szét. A szervezetem úgy viselkedik, mint egy állatorvosi ló. Ha rákényszerítem, hogy ezt az ocsmányságot ő is megtapasztalja, akkor már beszélgetni és hallgatni sem fog velem szívesen. A hányinger mindig kontrollálhatatlanul tőr ránk, akár csak azok az érzetek vagy emlékmorzsák, amelyek kiváltják...

Nincsenek megjegyzések:

 
Clicky Web Analytics