Ma derült ki, hogy a Szigeti családnak is kénytelen leszek kiszállítani egy "ingyenes Arany Oldalakat ingyen". Évek óta nem találkoztam velük – bár nem is kerestem a találkozás lehetőségét. Melinda édesanyja a legutóbbi, zárt ajtón keresztül lefolytatott beszélgetésünk alkalmával nagyon kedves, bár kicsit kétségbeesett hangon kérdezte, hogy "tudja hány óra van?!" Fogalmam sincs, mi volt e mögött a kedves, bár kicsit kétségbeesett hang mögött. Alighanem rettenetesen dühös volt, ugyanakkor nyilván értetlenül állt a történtek előtt. Furcsa éjszaka volt. Az egyetlen alkalom, amikor tényleg jó volt sírni. Egy szokatlan emlékezet-kiesés... Tulajdonképpen szívesen gondolok vissza erre a látogatásra – pontosabban arra a kevésre, ami az elejéből és a végéből megmaradt. Egyedüliként a hasonló esetek közül. De a Szigeti családdal nem szeretnék találkozni...
Emma egyszer azt állította, hogy ő érti, miért tettem látogatásokat ilyen lehetetlen időpontokban. El is mondta nekem, hogy miért?! Nem emlékszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése