szerda, november 7

Émile Michel bosszantása


A délelőtt folyamán egy nagyon mulatságos SMS-dialógust folytattunk. Az eredeti szöveg pontos rekonstrukciója sajnos lehetetlen, ugyanis úton voltam, így az SMS-ek folyamatosan törlésre kerültek. A lényege mindenesetre az volt, hogy felvetettem: ha D. és a kedvenc tanára ilyen jó hatással vannak egymásra – ugyanis a tanár urat D. mindig fellelkesíti a jelenlétével, ugyanakkor a tanár úr is mindig felvidítja D.-t –, esetleg találkozgathatnának esténként is. Ám D. közölte velem, hogy nem kíván randevúzni nős férfiakkal; én ezt a választ megnyugtatónak találtam, D. pedig boldog volt, hogy megfelelően válaszolt.
Csak a beszélgetés közben jutott eszembe, hogy az önmagát csúcskereszténynek tartó Rebeka milyen élvezettel (élvezet alatt itt az értetlenség, a hiúság és az elvárásokat kielégíteni igyekvő, menetrendszerű szégyenérzet egyfajta keverékét értem) számolt be újra és újra arról, hogy miképpen okozta ő egy házasság felbomlását. Ezzel szemben D.-t még az is felbosszantja, ha egy nős férfi feltűnően bámulja őt. (Igaz, egyébként sem szereti, ha hosszan fixírozzák. D. számára az lenne az ideális, ha mindenki egy szempillantás alatt mérné fel, hogy milyen hihetetlenül vonzó, ám a szépsége csupán pillanatnyi és néma elismerést váltana ki a férfiakból, ezen kívül semmi egyéb hatást nem gyakorolna rájuk. Pontosabban azt állítja, hogy ez lenne az ideális.) Rettenetes lelki terhet jelentene számára, ha ő idézné elő egy kapcsolat bomlását, de még az is, ha alaptalanul, indokként próbálnák felhasználni egy nem kívánt viszony megszakításához.
Persze kérdés marad, hogy mi egyéb lenne képes arra, hogy az egymástól való elhidegülést vagy megundorodást kivédhetetlenül tudatosítsa bennünk? Egy csábító nő feltűnése senkit sem tesz bűnössé, csupán a kapcsolataink, pontosabban a saját személyiségünk hiányosságaira – tehát nem a hiányérzetünkre, hanem a tökéletlenségünkre – hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a korábbi döntéseink helytelenek voltak, vagy hogy a korábban hozott helyes döntéseink időszakosan voltak csak azok.
Jaj, de nyamvadt eszmefuttatás volt! "Nincs bosszantóbb, mint egy elmélet egy naplóban."

Nincsenek megjegyzések:

 
Clicky Web Analytics