D. – aki még véletlenül sem Júlia – azt írja: "Szóval ott ültünk ketten, mint két facér liba, jöttek is a fiúk, de büszke lehetsz rám, mindegyikkel nagyon bunkó voltam, úgyhogy gyorsan távoztak." Büszke talán nem vagyok Rád, de megnyugtattál! Megint kaptam egy kis haladékot...
Ma valahogy képtelen vagyok többet írni. Pontosabban képtelen vagyok valamiről írni. Egész nap valami furcsa, massza-szerű szomorúságot érzek. Még azután sem derültem jobb kedvre, hogy elolvastam D. – a tegnap tárgyalt nyavalyáim szempontjából valóban megnyugtató, ugyanakkor a húga miatt borzasztóan elszomorító – e-mailjét. Tőlem ráadásul vicces választ várt. Mulatságos dolgok nem jutottak eszembe, úgyhogy egy olyan levelet írtam neki, amit mintha az Ifjú Werther egy másodosztályú utánzatából téptem volna ki. Remélem szórakoztatónak találta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése